A férfi vívódva, bizonytalanul lépett a Mester elé. Szíve ütemesen verte belülről a mellkasát. Erős szívdobogását nagyokat lélegezve próbálta csillapítani. Mélyen meghajolt a Mester előtt, és nem mert ránézni. Senkinek, és semminek érezte magát.
– Namaste! – köszöntötte a Mester.
A férfi még mélyebbre hajolt.
– Kérlek, ülj ide mellém! – mutatott a Mester a mellette lévő székre.
A férfi felemelte a fejét, és tétován a Mesterre, majd a székre nézett.
– De, de – hebegte a férfi – nekem a lábaidnál van a helyem.
– Nem! – mosolygott a Mester – Neked mellettem a helyed!
A férfi odalépett a székhez és félszegen egészen a szék szélére ült le.
– Mit tehetek érted? – kérdezte a Mester?
A férfin egy pillanatra végigfutott valami enyhe kellemes bizsergés. Nem is emlékezett rá, hogy ezt valaki, valaha kérdezte volna tőle. Mondjuk ő sem kérdezte még senkitől.
– Mester! – kezdett bele halkan a férfi. – Én csak ….. jobb ember szeretnék lenni! Mit kell tennem?
– Semmit – mondta nyugodtan a Mester. – Hiszen jó ember vagy!
– Ó, dehogy! – élénkült fel a férfi. – Annyi hibám van. Másra sem vagyok képes csak hibázni!
– És aki hibázik az rossz ember? – tette fel a kérdést a Mester.
A férfi tűnődve nézett a Mesterre. Hosszasan gondolkodott a válaszon, majd kinyögte: – Nem tudom.
– Dehogynem tudod. Mindent tudsz – mondta a Mester, és hozzátette. – Mondj egy példát, hogy lássam, mikor érzed magad rossznak.
– Például nagyon bánt, hogy nem tudom megadni a családomnak azt, amit megérdemelnének. Nem vagyok képes előrejutni a karrieremben. A főnököm egyszerűen átnéz rajtam, pedig sokkal többre lennék képes, de ő ezt nem veszi észre – hadarta el egy szuszra a férfi.
– Miért nem mondod meg neki? – kérdezte a Mester.
A férfi ismét tűnődő tekintettel nézett a mesterre.
– Mert, mert – dadogta a férfi – az úgy tűnne, mintha én akarnám előretolni magam.
– Tehát, ha jól értem, ha nem szólsz, akkor is rossznak érzed magadat, ha szólsz, akkor is? – foglalta össze a Mester. – Nézz magadba! – kérte a Mester. – Valójában miért nem szólsz? Miért nem kérsz, mondjuk 20 % fizetésemelést? Ha a munkádra szüksége van, megadja.
– És ha nem? – kérdezet tanácstalanul a férfi.
– Szóval, akkor miért nem kérdezed meg? – tette fel ismét a kérdést a Mester.
– Mert félek – ismerete be a férfi.
– És aki fél az rossz ember? – jött újra a kérdés.
– Nem tudom – suttogta a férfi.
– Dehogynem tudod! – mondta ismét a Mester – Aki fél, az sem rossz ember, csak nem bízik önmagában. Ezért aztán félelmében nem a megfelelő döntéseket hozza.
– De hogyan tudnék bízni magamban, amikor annyi kudarc ért! – fakadt ki a férfi.
– Úgy, hogy meglátod, hogy ki is vagy valójában – mondta mosolyogva a Mester.
– De hát akkor mond meg, hogy ki vagyok? – kérte a férfi.
– Ember, aki tapasztal dolgokat.
A férfi hosszasan nézett a Mester szemébe, érezte a belőle áradó energiát, majd azt is, ahogyan megérkezik a nyugalom a testébe. Megértette.
– Igen, ember vagyok, aki megtapasztal dolgokat. Ami valójában se nem jó, se nem rossz. Olyan amilyen. Én teszem ilyenné, vagy olyanná, attól függően, hogy mennyi bennem a félelem.
– Igen – hagyta jóvá a Mester.
– És mit tegyek, hogy ne féljek? – kérdezte a férfi.
– Semmit. Ne harcolj ellene – tanította a Mester. – Azt már tudod, hogy mit tesz a félelem. Azt már jól ismered. Inkább minden helyzetben azt nézd meg, mit tenne a szeretet. És aztán válassz!
Két út lehetséges. Egyik a félelem útja, a másik a szeretet útja. A választás lehetősége a Tiéd.
– Igen! – mondta lelkesen a férfi – a szeretet útját fogom választani.
– Jó, de akkor már tudni fogod, hogy csak egy út létezik – tette hozzá a Mester.
– Csak egy? – csodálkozott a férfi. – Most mondtad, hogy két út lehetséges. Összezavartál.
– Valójában csak egy út van. Te vagy az út. Rajtad kívül nem létezik semmi sem. Ez a mindenség. Létezel. Ez elég. Ez a minden.
A férfi felállt, meghajolt, és lement az emelvényről. Már nem akart jobb ember lenni. Csak EMBER, aki megtapasztal dolgokat.