Ezt a kérdést nagyon sokszor megkapom, amikor a kliensemet arra kérem, hogy nézze meg, hogy az adott kapcsolati problémáját hogyan lehetne másképpen kommunikálni, mit tehetne másképpen az adott szituációban.

Hiszen, ha mindig ugyanazt mondjuk, mindig ugyanazt tesszük, akkor természetesen ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat, így aztán nem fog változni semmi. Megkezdődhet a végtelen hibáztatási játszma, egészen addig, amíg visszafordíthatatlanul el nem romlik egy kapcsolat.

– De hogyan érezhetnék mást, amikor majd fel robbanok a dühtől, vagy meg vagyok sértődve a végtelenségig, vagy úgy érzem, egyáltalán nem számítok a másiknak, mert tökéletesen közömbös az irányomban? – teszik fel a kérdést. – Fojtsam el az érzéseimet? Persze, hogy kiabálok, persze, hogy duzzogok, persze hogy azzal büntetem, hogy nem szólok hozzá.

– Ettől jobban fog szeretni? – kérdezem. – Biztosan nem.

Tehát, nem ez a megoldás!

Igen, az érzelmeink jönnek, nem nagyon tudjuk irányítani őket. Hogy egy adott kapcsolatban, vagy egy adott ügyben milyen érzelmek jönnek, az nagyon sok mindentől függ, legfőképpen attól, hogy az ilyen ügyekben vagy kapcsolatokban eddig mit éltünk át, milyen tapasztalataink vannak.  Ha most a jelenben valaki dühít valamiért, az nagyvalószínűséggel nem az ő „bűne”, hanem valamilyen régebbi, feldolgozatlan ügy kapcsolt be, amit akkor negatívként éltünk meg.

Tehát az érzelmeinket nem választhatjuk meg, de a viselkedésünket igen!

Mert azt igenis megválaszthatom, hogy egy adott ügyben hogyan viselkedem, bármit is érezzek.

Az érzelmeimért nem tudok felelősséget vállalni, de a viselkedésemért igen.

Akárhogyan is érezzek valaki iránt, az nem jogosít fel arra, hogy tiszteletlenül viselkedjem vele. Bármilyen érzés is kapcsoljon be egy adott helyzetben, mindig választhatom a kulturált viselkedést. Akkor biztosan nem fog „kicsúszni a számon” olyan mondat, amivel sebet ütök az illető önbecsülésén, amit aztán később meg bánok.

Persze, elmondhatom, ha szükségét érzem, hogy az adott helyzetben mit érzek, de ez mindig rólam szóljon, és ne a másikról. Elmondhatom, hogy ebben a helyzetben én így és így érzem magam, és annak érdekében, hogy ez ne így legyen, ezért ezt és ezt fogom tenni.  ÉN!

Minden helyzetben van választásunk, ami nem más, mint az, hogy egy adott ügyben milyen viselkedést választunk. Bárhogyan is érezzünk, mindig van lehetőségünk arra, hogy az elfogadást, a ráhangolódást, sőt a megértést válasszuk.

Ezek nem érzelmek. Ezek viselkedési minták, ezért választhatóak, és ha választhatóak, akkor miért ne választanánk?  Persze csak akkor, ha jó kapcsolatot szeretnénk ápolni a magunkkal, és a környezetünkkel. Ha nem, akkor…….., igen, ez is egy választás.

Csengeri Zsuzsa
Kineziológus oktató