A mi testünk, ha úgy vesszük, mint egy gépezetet, egy kétpólusú elektromos szerkezet. Maga az, hogy van két pólus, pozitív-negatív (ha az elektromosságot nézed) az egy feszültséget hoz létre. Mit akar egy feszültség? Egy kiegyenlítődést. De, valójában ez egy áramlást indít be. Ahhoz, hogy egyáltalán működjünk itt a földön, az áramlások, akár a testünkön belül, nélkülözhetetlenek.

A testünkben is rengeteg minden polarizált. Mondjuk egy ilyen biológiai sejt nem egy ilyen semleges valami, hanem ott is polarizált a sejtnek még a külső burka is. És csak olyan valami tud kapcsolódni hozzá, ami ellentétes polaritással rendelkezik. Tehát, maga az, hogy áramlás, működés legyen a testben, energia, vér, idegimpulzus, ahhoz polarizáció kell. Ezt a polarizációt elsődlegesen a légzéssel valósítjuk meg.

Szóval pozitív és negatív. Nyugodtan gondolj arra, hogy jang a pozitívnál, és jin a negatívnál. És hogy ezeknek az energiáknak kiegyenlítetten kell áramolniuk a testemben, akkor vagyunk jól, akkor vagyunk egészségesek testileg és lelkileg is.

Mi az, ami legerősebben felborítja ezt az egyensúlyt? A stressz, azaz a negatívnak megélt érzelmek.

Gondoljunk bele, hogy a testünk automatikusan működik, ezt a tudatalattink kiválóan működteti. Most ahogy itt ülök, a testem működik, nem én működtetem.  Kering a vérem, a májam méregtelenít, a vesém dolgozik, emésztek, stb. nyugalomban vagyok, a testem teszi a dolgát, úgy, és abban a sorrendben, ami számára a legmegfelelőbb. De, ha most ebben a pillanatban engem egy komoly stressz ér, akkor ez megváltozik, mert úgy vagyunk programozva, hogy a fizikai túlélés a legfontosabb. Akkor elindul egy program, amit úgy hívunk, hogy üss vagy fuss. Ezt a programot ősidők óta futtatjuk.

Mi történik ilyenkor a testben: szinte egy időben a légzésünk megváltozik, amivel már meg is változott a polarizáció, szívverésük felgyorsul, vérnyomásunk megemelkedik, mellékvese stressz hormont, azaz adrenalint termel, azonnal megemelkedik a vércukorszintünk, hogy legyen energia az ütéshez, vagy a futáshoz, szóval a testünk készenlétbe helyezi magát a túlélésünk érdekében. Az összes rendelkezésre álló energia ide áramlik, és bizony a legtöbb esetben a tudatos gondolkodásra már nem jut.  Ismeritek a mondást: fej vesztve rohant el, ami nem arról szól, hogy a fejét veszítette el, hanem a tudatosságát. De a legtöbb esetben ezek a plusz energiák a testben maradnak, a stressz hormonok is akár évtizedekig, mert sem nem ütünk, sem nem futunk.

Ám, itt jön a „szépsége” a dolognak, hogy az életem során bármikor, amikor ilyen történt velem, a tudatalattim ezt bizony jól megjegyezte, és ha a jelenben akárcsak közel hasonló dolog is történik, elküldi a riasztást, hogy figyelj életveszély, és újra indítja, az egész üss vagy fuss projektet. Ezt tudatosan nem tudom befolyásolni, ugyanúgy ahogy a testem működését sem, ami ugye itt ül, és működik. (kivétel, ha egy nagyon magas tudatosságú jógi vagyok, de nem vagyok) Tehát ezek a programok bizony el fognak indulni, és futnak egészen addig, amíg ezzel nem csinálok mégis valamit.  Addig bizony torlódnak ezek az energiák, amik a testben úgy jelentkezhetnek, hogy például izomgörcsként, vagy egy fájdalomként (mondjuk fejfájás) és egyéb más betegségnek nevezett tünetként. De ha még fizikailag nem is jelenik meg, megjelenhet érzelmileg, és bizony nagyon kellemetlen perceket, vagy időszakokat jelenthet az életünkben. És megint a „fejvesztés” állapotába kerülünk, azaz nem leszünk képes tudatos döntésekre, hanem a tudatalatti üss vagy fuss programja fog futni. Ez aztán számtalan konfliktushoz vezethet, mondjuk az emberi kapcsolataimban.

Tehát a feladat az, hogy megkeressük azt a múltbéli eseményt, ami miatt még mindig a testünkben keringenek ezek a stressz hormonok és tüneteket okoznak, oldjuk ezeket a blokkokat, mintegy kisütjük ezeket a beragadt energiákat, és a tudatalatti kényszeréből, átléphetünk a tudatos valóságunkba, ami azt jelenti, hogy visszakapjuk a választás szabadságát.

Várom a TE kérdésedet……

Csengeri Zsuzsa
kineziológus