Tel.: 0036307358092
Teljesen normálisan növekedtem. Örömmel rugdalóztam, és az is előfordult már, hogy addig-addig kapálóztam, hogy valahogyan a hasamon találtam magam. Akkor aztán büszkén emelgettem a fejem, és megállítottam, hogy ebből a nézőpontból teljesen más a világ. Egyre gyakrabban sikerült megfordulnom, és már vissza is. Rendkívül szórakoztatónak találtam.
Egy nap anyám a nagymamámmal beszélgetett:
Anyám meg is tette. Az első percben nagyon jól éreztem magam, de utána rendkívül kényelmetlennek találtam az ülést. Kis idő múlva sírni kezdtem, mert bekúszott valami rossz, félelemszerű érzés a lelkembe, hogy nem bírom megtenni, amit elvárnak tőlem. Tartottam magam, amennyire tudtam, de egy idő után, már képtelen voltam rá, és elborultam.
Ez az eset után nagyon sokszor hallottam a következő mondatokat:
Persze, szerettem volna megfelelni mindenkinek. Így aztán mindig előrébb tartottam mindenben, mint ahol valójában tartanom kellett volna. De ez sem volt elég. Soha nem örülhettem annak, amit épp tudok, az mindig kevés volt.
Kamaszkoromban aztán úgy döntöttem, hogy ezt befejeztem. Nem érdekelt, hogy mit mondanak. Nem tanultam, a sportot abbahagytam, csak feküdtem az ágyamon és bámultam a plafont.
Végül az anyám elráncigált valami terapeutához, aki a legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy szabad olykor tökéletlennek lennem. Nem kötelező minden helyzetben maximális teljesítményt nyújtanom. Szabad megélnem a gyermeklét szabadságát és örömét. Szabad önfeledten, céltalanul játszanom.
Anyám nagyon elcsodálkozott a hallottokon, de végül ő is bejelentkezetett néhány kezelésre. Jó érzések jártak át. Évek óta először.
A történet fikció. Amennyiben úgy érzed, hogy segítene másoknak, bátran oszd meg.
Előzmények:
Alap: https://farostudio.hu/soulfie-vagyis-lelekkep/
“Ezt a sorozatot azért indítottam el, hogy az ebben a témában felmerülő kérdésekre ilyen módon válaszoljak. Tehát kérdezz bátran. A kérdéseket várom az info@farostudio.hu email címre, vagy a Faro Studio FB oldalán, vagy akár itt.”
Mi a garancia arra, hogy elmúlnak a tüneteim? Mi a garancia arra, hogy elmúlnak a tüneteim? A kliens telefonon jelentkezik be, időpontot kér. Kérdésemre elmondja, hogy csak este 6-ra tudna ideérni. Nézem a naptáram, mondom, hogy így csak két hét múlva lesz szabad időpont. Nagyot sóhajt, az nagyon soká lenne,
Ne élj! Ne élj! Egészen jól indult minden. Éreztem a hívást. Könnyű, játékos energiacsomagként, a fátyol másik oldalára vágytam. Testet akartam magamnak építeni. Számba vettem a feladataimat, és figyeltem az energiaáramlást. Tudtam, ha megfelelően koncentrálok, akkor a nekem legmegfelelőbb energiába fogok becsatlakozni. És egyszer csak belekerültem az örvénybe. Az én
Most akkor fojtsam el az érzelmeimet? Most akkor fojtsam el az érzelmeimet? Ezt a kérdést nagyon sokszor megkapom, amikor a kliensemet arra kérem, hogy nézze meg, hogy az adott kapcsolati problémáját hogyan lehetne másképpen kommunikálni, mit tehetne másképpen az adott szituációban. Hiszen, ha mindig ugyanazt mondjuk, mindig ugyanazt tesszük, akkor