Ígéretemhez híven, elkezdem úti beszámolóimat. Azért a többesszám, mert nagyon remélem, hogy sok lesz még.  A bakancslista élén Bali állt, így most ez az első.

Miért szakrális? A szakrális szó latin eredetű: sacralis jelentése → ‘szentség’.  Azért választottam ezt a szót, mert a tavalyi évem édesanyám elápolásával telt, és bizony ilyenkor a látóteredbe kerül a saját elmúlásod is. Ott nagyon sok mindent végig gondol az ember. Ráébredtem arra, hogy bizony, ha a „kulcson” fordít egyet valami, akkor lehet, hogy az az ajtó végleg zárva marad. És így 65 évesen (mondjuk bármikor) ez a lehetőség nagyon közel kerülhet. Azt éreztem, nincs már időm csak szentséges dolgokra, érzésekre.

Hogy mitől lesz valami szentséges? Attól, hogy úgy tekintek rá!!! Ha az életemre szentségként tekintek, akkor a reggeli kávém elkortyolgatása is nagyon magasztos lehet. Pont olyan, mint a várva-várt nagy utazás.

Mindig is imádtam-vágytam-vártam az utazásokat. Egy időben volt is benne részem, de 2011-ben adódott utoljára lehetőségem arra, hogy külföldre utazzak. Így már a pontos úti cél, és a repülőjegy lefoglalása is óriási izgalommal telt. A képen látható pillangós bőrönd, már előre bocsátotta a szárnyalás lehetőségét

Mire is számíthatsz, ha velem tartasz, és követed az útinaplómat? Több, témától függően, hosszabb-rövidebb fejezetekre bontom a kéthetes utazást, ezért egy-egy fejezet elolvasása nem vesz el majd tőled túl sok időt. Biztosan van közületek olyan, aki járt már Balin, és még többen vagytok, akik hallottak róla, és láttak gyönyörű képeket a közösségi oldalakon. Előre bocsátom, hogy ezek a tapasztalások az én megéléseim voltak, az én lelkemen futottak át. Az én szakrális utazásom volt, amit úgy adok át nektek, ahogy akkor, ott éreztem.
A TAO azt mondja, hogy a NAGY EGY a NAGY VILÁGOSBÓL, és a NAGY SÖTÉTBŐL áll. Mi emberek szeretnénk mindig a NAGY VILÁGOS-ban lenni, és nem venni tudomást a NAGY SÖTÉT-ről. De csak akkor kerül valami egységbe, és éri el a szentséges állapotát, ha mindkét oldalt szükségesként, és tökéletesként fogadjuk el. Tehát én írni fogok mindkét oldalról, tudva azt, hogy ez így EGY. A következő két képen az Indiai-óceán ugyan azt a partszakaszát fotóztam le, egyik dagálykor, a másik apálykor készült. Bizony, nagy a különbség, de apály nélkül nincs dagály.

Ahogy kiértünk a repülőtér termeiből, valóban a szervezőnk által lefestett kép fogadott. Kétoldalt az út mentén végig táblákkal, transzparensekkel felszerelt emberek álltak, szerintem több mint százan, akik szállást, taxit ajánlottak, vagy konkrét név volt a táblára írva, akit vártak. A megbeszéltek alapján bőröndjeinket magunk után vonszolva, végig masíroztunk a tömeg között, egészen ki a parkolóig. És egyszer csak feltűnt egy mosolygós balinéz férfi, aki végre a Zsuzsa Csengeri táblát tartotta. Mit mondjak, jól esett. 😊 Bemutatkozott ugyan, de nem értettem a nevét, majd rögtön elvette a bőröndömet, és intett, hogy kövessük. A parkolóház előtt vár bennünket még valaki, Gyuri, akinek a nevéből is látható, hogy magyar, viszont már 16 éve ott él. Mint megtudtuk továbbiakban a kirándulások alakalmával ők fognak kísérni minket.

Éjfél körült járt már az idő, de még így is hatalmas volt a forgalom. Itt baloldali közlekedés van, ami nekem nagyon furcsa, állandóan azt éreztem, hogy szembe jön valami😊 Sikerült az első balinéz módra díszített kerítésre rácsodálkoznom, mire Gyuri pikírten megjegyezte, hogy nagyon sok ilyet fogsz még itt látni. És tényleg 😊

Picit azért Indonéziáról, ha már itt vagyunk. Területe 13677 szigetből tevődik, ebből kb. 6000-nek van neve és kb. 3000 lakott. Ázsia egyetlen olyan országa, mely az északi és déli féltekén is megtalálható. Az egykori holland gyarmat 1949 óta független. Bali az indonéz szigetek legnyugatibb a Kis-Szunda szigetek tagja, Indonéz Köztársaság 33 tartományának egyike, Denpasar székhellyel. A lakosság egy különös vallási esszencia szerint él, 83%-a Balinéz hinduizmust követi, akik elődje Indiából kr. e.100 körül érkeztek Balira, bár maga Indonézia vallási megosztása: iszlám(87.2%), keresztény(9.9%), hindu(1.7%), buddhista(0.7%), konfucionista (0,2%).

Kb. 25 perc autózás után megérkeztünk a szálláshelyünkre, ami Bali fővárosának Denpasarnak, Sanur nevű városrészében található. Ez egy egyszerű Homestay, azaz egy család által üzemeltetett panziószerűség. Egyszerű, de tiszta, légkondicionált szobát kaptunk.

Itt még egyszer megkérdeztem balinéz kísérünk nevét, mire ő mosolyogva monda: Gede vagyok. A férjemmel egyszerre emeltük meg a hangunkat – Te vagy a Gede? – csodálkoztunk rá, ugyanis mikor szerveztük az utat, én leveleztem messengeren egy Gede nevű férfivel, akivel megbeszéltem, hogy ha megérkezünk, felveszem vele a kapcsolatot programszervezés ügyben. – Mi leveleztünk egymással! – mondtam neki lelkesen, mire ingatni kezdte a fejét, hogy nem emlékszik. Gyuri kísérőnk hallkan megjegyezte, hogy itt minden második férfit Gedének hívnak, szóval bárki lehetett. 😊 Puff neki! 😊 Mindegy is, mert a mi Gedénk is nagyon szimpi volt.

Gyors tusolás után bezuhantunk az ágyba, hiszen közel 24 órája úton voltunk már. Szerencsére az ágy nagyon jó minőséget képviselt, aludtunk is reggel 9-ig szinte mozdulatlanul.

Frissen ébredve lesétáltunk reggelizni. Már éjszaka a sötétben is látszott, de most teljes pompájában feltárult előttünk a panzió kis udvara, ahol egy kis fafaragványokkal tele fedett emelvényen találtuk meg a reggeliző helyet. Már most a paradicsomban érezhettük magunkat. Kellemes hőmérséklet, csicsergő madarak, buja zöld növények mindenfelé. Finom, de a férjem számára kissé kevés reggelit szolgáltak fel. A képen kettőnk reggelije.

Reggeli után két fontos feladatunk volt, pénzt váltani, és helyi SIM kártyát venni. Ehhez segítségünkre volt az egyik helyi magyar szervező Dani. Elvitt minket egy pénzváltóhoz, akit megbízhatónak nevezett. Ezek szerint nem mindegyik az. 😊 Egyelőre 200 eurót váltottunk be, amiért 3.220.000 rúpiát kaptunk, azaz milliomosok lettünk. 😊 Ebből az összegből már az elsőnap elköltöttünk 1 milliót. (Sim kártya, naptej, víz, ebéd, és vacsora.) Ez annak fényében érdekes, hogy itt az átlagfizetés 60 ezer forintnak megfelelő, azaz olyan 2,2 millió rúpia. Bizony ez csak nagyon szerény megélhetésre elegendő, ami, ahogy keresztül jártuk Balit, látszott is.

Szerencsére a pénzváltó, és a bolt is a közelben volt, mert a valódi közlekedési káosszal csak most találkoztunk, így nappal. Mint említettem baloldali közlekedés van, szóval az autókra is nagyon kellett figyelni, na de a motorosok!!! „Millió” kismotoros, látszólag össze-vissza. Gyuri szerint tudják mit csinálnak, nyugodtak, és nincs sok baleset. Bali 4 millió lakosára 3 millió robogó jut. Hát, még így az első napon ez számomra nehezen elképzelhető.

Ami már a reggeli közben feltűnt, hogy az egyik házban lakó balinéz asszony kis tálkákat helyez ki több helyre is. Megtudtuk, hogy a canang sari egy napi áldozat, melyet a balinéz Hindu emberek készítenek és ajánlanak fel a fő balinéz istennek, Sang Hyang Widhi Wasa-nak, imádságokkal, mantrákkal, valamint felajánlás a “látható” és a “láthatatlan” világnak is egyaránt. Maga a szó canang, egy kis pálma-levél kosárkára utal, mint “tálca”, míg a sari maga a felajánlás esszenciája, vagyis a virágok, melyeket meghatározott irányban helyeznek el a kis kosárkában, füstölőkkel, rizzsel és pénzérmével a tetején. A virágok színe, s iránya a Hindu isteneket (deva) jelképezi, míg a füstölők által szállnak az imák, mantrák magasba az Istenekhez. És mindezt napi háromszor rakják ki, a kis szentélyekbe, az ajtó elé, és a járdára. Elhelyezik a canang-ot a kívánt helyre, egy pohárkában lévő szenteltvízzel meghintik (megáldják) háromszor egy kis virág segítségével, miközben elmormolják a mantrát, s a füstölő segítségével az égbe küldik az imát. Ezek a kis felajánlások addig “élnek”, amíg a füstölő le nem ég. Utána megszűnik rendeltetésük, a szemétre kerülnek. És, ahogy naponta megfigyelhettük, ugyan azzal az áhítattal, imával, picit legyezgetve a füstölőből felszálló füstöt, hogy az biztosan felfelé szálljon. A felajánlással nem kérnek az istenektől, hanem megköszönik azt, amit ad, hálásak mindenért, amijük van. Ezért olyan mosolygós mindenki, ezért sugárzik a belső béke az emberekből. Ez már az első pillanatban is nagy hatással volt rám. Láttam rajtuk, hogy számukra elválaszthatatlan a látható és a láthatatlan világ, tudják, hogy ha az ember harmóniában van a szellemi erőkkel (Istennel és a Természettel) akkor harmóniában él a többi emberrel is, és ezzel harmóniában van a saját életével, önmagával. Már kezdtem érezni a gyomrom fölött azt a furcsa bizsergő érzést, ami mindig valami nagyon jónak az előjele….

A délutánt már az óceán parton szerettük volna tölteni, ebéd és gyors átöltözés után el is indultunk. Az óceán part… nos…. gyönyörű volt, de erről majd a következő részben…….

Most akkor irány az óceán part!!! Mivel a mi szállásunk, ellentétben a nagy hotelekkel, nem ért ki a partig, a mellettünk lévő hotel oldalánál lévő lejárót vettük igénybe, ami ugyanúgy körbe volt ölelve növényekkel, mint itt bármi.

Végig sétáltunk a kb. 200 méteres keskeny utcácskán, és elénk tárult az Indiai-óceán teljes pompájában. Nem is sokat tétováztunk, ledobtuk a dolgainkat egy napozóágyra, és belegázoltunk a langyos, kb. 29 fokos, kristálytiszta vízbe. A férjem ért oda először, és a harmadik lépésnél már bele is huppant a vízbe, mert a finom szemcsés homok kifutott a lába alól. Ugyanígy jártam én is, és nagy kacagások közepette, mit mondjak, minden kecsességet nélkülözve tápászkodtam fel. 😊

Végre sikerült a hullámok közepette stabilan állni a lábamon, úgy derékig merülve, amikor megérkezett az ÉRZÉS!!!!! Az, amit mostanság rég éreztem.

A mindennel való EGYSÉG érzését.

Ahogy ott álltam, a talpam alatt a finom homok, általa éreztem a kapcsolódást a földanyához. Fölöttem a ragyogó nap, ami létrehozta a kapcsolódást az éghez. Lágy szellő ölelte a vállamat, kapcsolódtam a levegőhöz, és a víz körbeölelte a testem, így kapcsolódva az óceánhoz. Előttem a parton hatalmas fügefák, ami által az ötödik elemhez, a fa elemhez is tudtam egyszerre kapcsolódni.

Tökéletesen éltem meg a jelen pillanatát, ami a végtelenség érzését adta. Tűnő pillanatra, de magam mögött hagytam a sűrű, nehéz, lehúzó, összezsugorító emberi lét érzetét. Egyre tágabbá, magasabbá, éteribbé vált minden. Úgy éreztem egyidőben látok, és érzek mindent. A felvillanó képek összeállnak egy könnyű, légies, életesszenciává, ami maga az ÖRÖM. Elmondhatatlan lelki békét éreztem, ahol nem lehet már mást tenni, mint sírni. Két kezemet az arcom elé téve, hagytam, hogy szabadon folyjanak a könnyeim. A férjem észrevette – ismeri már a „tüneteket” – odalépett és átölelt. Hagyta, hogy sírjak, tisztuljak, lebegjek. Álltunk ott az Indiai-óceán csodaszép partján, és végtelen hálával telt meg a szívünk. Íme, hát itt vagyunk!!!!! Micsoda érzések! És még csak az első nap!

Majd sétáltunk a parti úton. Egyik oldalon a szállodák gyönyörűséges kertjei, másik oldalon az apályba húzódó óceán.

Egy partmenti bárba betértünk, mint kiderült a Hyatt hotelhez tartozott, és én kipróbáltam a kókuszdió italt. Mondjuk ittam már jobbat is 😊 Ami nálam bevált, az a frissen turmixolt ananász-mangó-dinnye kombó. Ezt gyakran ittam, az első héten étkezés helyett is, ugyanis még nem nagyon mertem helyi ételeket enni.

A parton lépten-nyomon árusokba botlik az ember, szerencsére nem voltak túl erőszakosak.

A parti út két részre volt bontva, az egyik fele a kerékpárosoké, a másik a gyalogosoké . Tehát a mienk a KAKI feliratú volt, ami lábat jelent. Gyakran elvétettük, és amikor a biciklis ránk csöngetett, jutott eszünkbe, hogy mi „kakik” vagyunk, szóval a másik oldalon kell masírozni 😊

Egy sötétedés utáni parti séta után ,ahol megláttuk, hogy még a HOLD sarlója is másképpen áll, fáradtan, de szépséges érzésekkel a szívünkbe tértünk vissza a szállásunkra pihenni, mert másnapra egésznapos kirándulást tervezünk legalább 6 állomást beiktatva.

Izgalmas lesz, tartsatok velünk……

Reggeli után, fél kilencre jött értünk az autó. Gyuri várt minket, Gede sofőrködött, és mindketten sok-sok információval láttak el minket a nap során. A szomszéd szállodából felvettünk még egy fiatal, nászutas párt. Nagyon szimpatikusak voltak, ettől kezdve minden kirándulásra együtt mentünk.

Ismét megállapítottam, hogy „életveszélyes” a közlekedés, de Gyuri csak legyintett, hogy ez még semmi.

Úgy másfél órát autóztunk Ubud városa felé, közben rendesen lehetett nézelődni, mert a forgalom miatt gyakran álltunk meg, vagy csak lépésben haladtunk. Ezt az időt informálódásra használtuk fel.

Amit megtudtunk a falukon keresztül utazva: Minden háznak saját temploma/szentélye van, amit legelőször építenek fel a telekre, és sokszor nagyobb és díszesebb, mint a szerény ház. A falunak természetesen van külön temploma, és egy Banjar nevű közösségi hely, amihez 50-100 család tartozik. Itt gyűlnek össze esténként, a lányok itt tanulják a táncot stb. Minden család havonta egy kis összeget fizet be a közösség pénztárába, és hónap végén ezt a leg rászorultabb családnak adják oda. A családi kötelezettségek nagyon erősek, több generáció él együtt. Nincs társadalombiztosítás, nincs nyugdíj. A család és a közösség tartja el a rászorultat, épp ezért hajléktalant nem láttunk. Ha valakinek olyan szerencséje adódik, hogy meggazdagodik, akkor sem megy el a faluból, ott marad és segíti a közöséget. Legfeljebb egy komfortosabb, díszesebb házat épít, amint láttuk is. A sok szerényebbnél szerényebb hajlék közül olykor kimagaslott egy szebb, magasabb, díszesebb ház.

Az első állomásunk egy faluban egy csokoládé gyártó manufaktúra, egy gyárnak a kicsinyített változata volt. Megnéztünk egy kakaóbab ültetvényt is. Elcsodálkoztam, hogy egy viszonylag nagy cserjén csak nagyon kevés termés nő. Egyébként Indonézia 3. a világ kakaóbab termesztői között. Betekinthettünk a gyártási folyamatba is, és végül mi is készíthettünk 1-1 tábla csokit magunknak. Kóstolni is lehetett, mondjuk én maradok a svájci csokinál…..

Ezután tovább autóztunk Ubud városába, ami Bali egyik legismertebb és legmisztikusabb városa, mely a sziget közepén található. A település több száz éve a tánc, zene, szépművészetek központjaként vált ismertté. Ubudban, mint a térség kulturális életének központjában napjainkban is virágzóan képviselik Bali egzotikus művészetét. Persze itt is lépten nyomon templomba „botlik” az ember. Mi is meglátogattunk egyet, konkrétan a Pura Taman Sarasawati templomot. Ez egy vízi palota, amit Sarasawati istennő, a hindu tudás, zene, művészet, beszéd, bölcsesség és tanulás istenségének emeltek. Ahogy beléptünk az udvarába egy valóban lenyűgöző, varázslatos kép tárult elénk. Az impozáns bejárathoz vezető utat két lótuszvirágokkal tele tó szegélyezi. Minden tele van tradicionális figurákkal és faragványokkal is, amik végig kísérnek minket a túra során, amíg el nem érünk a végére, ami olyan, mint egy színpad. Ezek mitológiai alakok, szinte mindegyik ugyanannak az építésznek Gusti Nyoman Lempad munkája. Szívesen leültem volna én is egy kicsit egy lépcsőre, vagy egy félreeső zugba, hogy ne csak a turista szemével nézzem az egészet, hanem megpróbáljam a szakrális részét is érzékelni. Sajnos nem sikerült, mert indulni kellett a csoporttal tovább. De azt hiszem nem jött volna ugyanaz az érzés mint az óceánban. Nagyon sokra tartom az építészetet, mindig megcsodálom az ember által készített dolgokat is, de ami valóban „megemel” azt mindig a természet alkotta.

Hasonló élmény volt a királyi kaszt palotája is, ahová innen átmentünk. Ugyan Indonézia ma már köztársaság, tehát a királyi kaszt már nem uralkodik, de ha tudják a külsőségeket megpróbálják még fenntartani. Ugyanaz az építészeti stílus, hatalmas kapuk, aranyozott faragások, kőből faragott mitológiai alakok. Egyébként itt is működik még a hindu kasztrendszer, de nem olyan zártan, mint Indiában. Itt lehet házasodni más kasztból is, de mindig a nő lép át a férfi kasztjába, akár alatta, akár fölötte lévő. De legalább lehet.

Innen a tradicionális ubudi bazárba vezetett az utunk. Nyüzsgő, színes forgatag fogadott minket. Biztosan lehetett volna itt is órákat eltölteni, de csak egy fél óra időt kaptunk. Azért sikerült egy szép selyemköntöst vennem. Már egy ilyet kinéztem az áruházban, ahol rögzített árak vannak. Itt sikerült felérte lealkudnom. Gyuri szerint még így is a kereskedő járt jól. 😊 Megállapítottam, hogy gyakorlatilag mindenütt (boltokban, piacon, utcai árusoknál) ugyanaz az áru van. Ha egy piacra bementél, mindent láttál 😊

Eljött az ebédidő. Egy fantasztikus helyen ebédelünk, csodás hegyoldalban, vízesés zubogását hallottuk, miközben finom helyi ételeket kóstoltunk meg! Nos, itt ismét nagy levegőket kellett vennem, hogy ne sírjam el magam a többiek előtt. Lenyűgöző, csodás kilátás. Igen, ez az én közegem.

Mai utolsó programunk a Goa Gajah Ubud – Elefánt Barlang

Feltehetően a 11. században épült, mint spirituális meditációs hely. A Bedulu falu hűvös, nyugati szélén található, hat kilométerre Ubudtól, nem kell több mint egy óra ahhoz, hogy meglátogassuk a kőfaragványokat, a központi meditációs barlangot, a fürdőket és szökőkutakat. Itt, akin rövid nadrág volt, kötelező volt szárongot felvennie. Nekem elég volt egy selyem öv a derekamra.

A barlanghoz vezető lépcsőről már olyan gyönyörű látvány tárult elénk, ami felfoghatatlan, és a sok turista ellenére még most is árasztja magából a szent helyekre jellemző ősi energiát. Bár a magas páratartalom miatt szakadt rólam a víz, mégis időnként valami hűvös borzongás futott át rajtam. Ilyen nincs, és mégis van!!! Hogy itt vagyok, itt lehetek ezen a szentséges helyen! Ismét nyeltem a könnyeimet.

A barlangba szűk bejárton lehet bejutni, ami olyan, mint egy démon szája. Bent T alakban falba vésett szentély áll, ami Shiva fallikus szimbólumát ábrázolja. Beljebb láttunk néhány ugyanilyen kivájt mélyedést, ami épp csak akkora volt, hogy egy ülő ember beférjen. Mint megtudtuk ennek a meditációs barlangnak főleg az volt a feladata, hogy sokszor egy évig is, valaki itt, ebben a kőbevésett mélyedésben meditáljon, mozdulatlanul, étlen-szomjan, módosult tudatállapotban, majd megvilágosodva jöjjön elő. Elképzelni sem tudom. Mindenesetre a döbbenet órákig nem hagyott el. Elképesztő, hogy mire képes az ember!

A fürdőmedencében sajnos épp nagyon kevés volt a víz. Mint megtudtuk a „vízért felelős” nőalakok korsójából szent víz folyik, amivel megmoshattuk volna az arcunkat. Ha sok benne a víz, a helyiek fürödnek is benne. Én egyiket sem szerettem volna, bár lehet, hogy életem lehetőségét hagytam ki, de a vizét nem találtam elég tisztának… 😊

Azt mondanom sem kell, hogy itt, valamelyik hatalmas fa alatt szerettem volna leülni, és ha nem is egy évet, de néhány órát elmeditálgatni. Picit azért beültem egy óriási fa gyökerei közé, mert megtudtam, hogy Buddha is egy ilyen fa alatt világosodott meg. Hát, próba, szerencse…. 😊

Fáradtan, de élményekkel telve tértünk vissza este a szállásunkra. Holnap egésznapos pihenő az óceánparton….. 😊

Úgy terveztük az ittlétünket, hogy 1 nap tengerparti pihenő, (pihentetni a lábainkat), 1 nap kirándulás (pihentetni a bőrünket). A mai napot a parton töltöttük, leginkább árnyékban, 50-es napvédővel felszerelkezve. Így is szépen barnultunk, szerencsére sikerült a leégést végig elkerülni. Néha azért kimerészkedtem a napra is picit.

Ebben a részben néhány érdekességet gyűjtöttem össze Nektek. Ha Balin járunk az, ami hamar feltűnik, hogy kisebb-nagyobb nyitott kapuféleséggel találkozunk mindenhol. A települések bejáratánál, épületek, lakóházak bejáratánál, néha meg a „semmiben” is. Megtudtuk Gedétől, hogy ezek arra szolgálnak, hogy ha valaki vagy valami ártó szándékkel érkezik, akkor a kapu becsukódik, összelapítva a gonosz lelket. Azért némi fenntartás volt bennem, szívesen megkérdeztem volna, hogy találták-e már valaha bezárva, de persze nem szerettem volna Gede vallásos érzelmeit megsérteni. Mindenesetre a kapuk szépek, és impozánsak voltak.

Egyébként Balin a közbiztonság jó, sőt a bűnözés (lopás, betörés) is nagyon kevés, mert a közösség nem tűri meg. Ha valakit rajtakapnak, nagyon megverik, kiközösítik. Azt mondják, ha valakit elkapnak, arról a legtöbb esetben kiderül, hogy más szigetről való. Viszont a fehér turistát szeretik „lenyúlni”. Vigyázni kell a pénzváltónál, bérlésnél. taxinál. Gyuri elmondta, hogy kis kivételtől eltekintve, csak az adott napban gondolkodnak. Sokszor hiába akarta megértetni az alkalmazottal, hogy hosszútávon jobban jár, ha tartja magát a megállapodáshoz, nem érdekli. Ha valamit ma „lenyúlhat” megteszi, mert kitudja mi lesz holnap. Élj a mának, ez a filozófia. Így aztán mi is találkoztunk mind két oldallal. Általában pozitív tapasztalataink voltak e téren, de egy alkalommal (amikor Gyuri és Gede nem volt velünk) a „lenyúlás” is megtörtént teljes mértékben. De erről majd később. Elég sok rendőrt láttunk, sőt, olyan „vallási” rendőröket is, akik kockás szárongban járnak, és segítik a rendőröket, mint mondjuk nálunk a polgárőrség.

Mint mondtam a közlekedés egy őskáosz. A szigeten nincs tömegközlekedés, mindenki megy ahogy, és avval amivel tud. Viszont, nemrég elindult erre mégis egy kezdeményezés, és a kormány elindított buszjáratokat A-ból B-be, megkönnyítve ezzel a közlekedést. Gyönyörű, újszerű légkondis buszok járnak, amin nincs egy teremtett lélek sem. Nem szállnak föl rá, inkább elevickélnek motorral, sokszor egy egész család egy motoron. Többször találkoztunk ilyen busszal, soha nem volt rajta senkisem, annak ellenére hogy INGYENES!!!!!.

Ami még furcsa volt, hogy egy adag étel, amit felszolgáltak, az itthonihoz képest, féladagnak számított. Nekem mondjuk elég volt, de a férjem már a második nap azt hitte, hogy itt éhen fog halni. Úgy oldottuk meg, hogy az enyémnek a felét még nekiadtam, szóval nem ott híztunk meg… 😊

Ami még érdekes volt, hogy nincs náluk WC kefe. Egy kis slag van felszerelve a végén egy kis zuhanyfejjel, amin magasnyomással jön a víz. Azt kell adott esetben használni. Egyébként nagyon praktikus.

Feltűnt még, hogy nagyon sok a kóbor kutya. A két hét alatt összesen két alkalommal láttam, hogy pórázon kutyát vezetett valaki, egyszer meg hogy motoron vitte😊 Gede elmondta, hogy úgy mint nálunk nem szokás kutyát tartani, de nem bántják őket, hiszen hisznek a lélekvándorlásban. Úgy tartják, hogy nem csak emberként születhetsz újra, és ugye az esetleges „nagypapába” nem rúgunk bele. Van egy civil szervezet, amelyik azzal foglalkozik, hogy beoltják, ivartalanítják a kutyákat. Az ilyen kutyán nyakörv van. A kutyusok hozzá vannak szokva az ember közelségéhez, nem ugatnak, csak fekszenek békésen a tengerparti homokban, vagy az utcán bárhol.

Nekem enyhén szólva „rendezetlen” a városkép. Nem csak a közlekedés miatt vagy a hektikus építészeti megoldások miatt, hanem ehhez jócskán hozzájárul a villanyvezetékek állapota is, amin a mókusok rohangálnak egyik fáról a másikra. Nem tudom, hogy egy nagyobb vihar alkalmával ezzel a kábel-dzsungellel vajon mi történik?

A hagyományos fagyi ott nem szokás, de mi megtaláltuk Massimo eredeti olasz fagyizóját, ahol valóban kiváló, és olcsó fagyit kaptunk. Természetesen itt is lenyűgöző a belső tér, a fákat egyszerűen körbe építik. Ilyet mondjunk a tenderparton is láttunk. Pedig itt aztán van fa bőven, mégis vigyáznak rá.

Sok helyen láttunk hatalmas szoborkompozíciókat, mitológiai alakokkal, történetekkel. Ami mellett minden kirándulási napon elmentünk az Ramayana történetét ábrázoló gigantikus szoborcsoport volt. Ez Ráma történetét meséli el, aki Visnunak, a hindu „megtartó” istennek a hetedik földi reinkarnációja (avatárja). Ráma feleségét, Szítát elrabolta a Lanka (Srí Lanka) démonkirálya, Ravana, és a hős, szövetségeseivel keresésére indul, majd egy végső összecsapás során kiszabadítja. Fő segítője Hanumán egy csapat majom vagy majomszerű lény főnöke.

Mára ennyi az érdekességekből. Legközelebb ismét csodaszép (sírós) kirándulási helyszínekkel és képekkel várlak Titeket…….