Mindig jó voltam, és mégis……

Amikor „baj van” az életünkkel, akkor gyakran hivatkozunk arra, hogy nehéz gyermekkorunk volt, nem tanultunk meg szeretni, mert bennünket sem szerettek, nem volt megfelelő a szülői példa, és az óvodában, iskolában sem értettek meg minket, tehát fel kell dolgozni a sérüléseket. És ezt meg is tesszük különféle terápiákban.

Viszont némely kliensem arról számol be, hogy nem érzi azt, hogy bármiben is hiányt szenvedett volna. A szülei nagyon szerették, ma is kiváló a kapcsolatuk, az óvodában, iskolában elégedettek voltak vele, nagyszerű párkapcsolatban él, tündéri gyerekekkel. Szereti a munkáját, a munkatársaival, főnökével szinte baráti a kapcsolat.

És mégis… azaz mégsem. Mégsem boldog.

Odáig már eljutott, hogy nekem, négyszemközt ezt kimondja, de ha a környezetében csak halvány utalást tesz arra, hogy nem teljes az élete, nem boldog, akkor már az első mondatnál letorkolják, nem értik, hogy mi a baja, talán túl sok a jóból, telhetetlen, és az aranykalitkában fogalma sincs az élet nehézségéről. Így egyre nagyobb bűntudata van, hálátlannak érzi magát, ami egyre mélyebb depresszió jellegű érzésbe juttatja, majd egyszer csak megjelenik a fizikai tünet. Aztán innentől minden negatív érzését rá lehet valamire zúdítani. A betegség az oka mindennek, biztos ezt éreztem meg már, mondja, és bátran korlátok nélkül szidhatja, szapulhatja, okolhatja a tünetet. A tünetet mondom, ami azért jött létre, mert valamit nagyon megszeretne mutatni. Tulajdonképpen a saját önvalóját, a legbelső énjét szidja azért, mert nagyon okosan és bölcsen meg szeretne mutatni valamit. És a tünet nem javul. Vagy, ha ideiglenesen javul, hamarosan kiújul. Miért? Mert nem értettük meg az okot. Mert csak az okozattal foglalkozunk. Persze azzal is kell, de az igazi kihívás az OK megtalálása.

Semmi okom nincs arra, hogy ilyen tüneteket produkáljak, mentegetőzik a kliens. Miért is produkálnék, hiszen minden rendben volt és van az életemben. Mi a fenét akarna nekem ez a nyavalya megmutatni?

Mit? Lehet, hogy azt, hogy végre kezdd el megkeresni azt, aki Te vagy, és megnézni ki nem vagy.  Nézd meg, hogy a saját életedet éled –e, vagy még mindig valaki másnak szeretnél megfelelni?

Kisgyerekként észlelted, micsoda örömöt okozott édesanyádnak, amikor megdicsértek, hogy milyen szép vagy. Talán még kamaszkorodban, és fiatal felnőtt korodban is jött a dicséret, és láttad édesanyád ragyogó arcát.  Küszködtél érte még akkor is, amikor ez már nem ment olyan könnyen, mert érezted, ezt csak te adhatod neki. Úgy érezted semmi más nem olyan fontos édesanyádnak, mit ez. Édesapád büszke volt a sportteljesítményedre, a jó bizonyítványodra. Miért ne lett volna? És Te megadtad neki. Azt is, hogy lett belőled „valaki”. Jól választottál férjet, mindenki megelégedettségére. Okos, törtető ember, mindenetek megvan és meg is lesz mellette.  Rendben van itt minden.

És még sem…..

Nem vagy boldog.  Miért? Mert lehet, hogy az egész eddigi életed a megalkuvás jegyében telt.

Gyermekkorodban, pláne kamaszkorodban biztos, hogy azokat a ruhákat, vagy azt a frizurát választottad volna? Biztos, hogy azokkal a játékokkal játszottál volna szívesen? Biztos, hogy azokat az ételeket etted volna? Biztos, hogy arra a különórára jelentkeztél volna magadtól? Biztos hogy azt a sportágat választottad volna? Biztos, hogy azokkal a gyerekekkel barátkoztál volna? Biztos, hogy azt a gimnáziumot, azt az egyetemet, azt a hivatást választottad volna? Biztos, hogy a legmegfelelőbb férfihez mentél hozzá? Biztos, hogy akkor szültél, amikor te szerettél volna? Biztos, hogy azon a munkahelyen dolgozol, amit mindig is szerettél volna? Biztos, hogy azt teszed a szabadidődben, amit szeretnél? Biztos, hogy olyan az életed, mint amire vágytál? Vagy már nem is emlékszel arra, hogy mire vágytál? Rádöbbenhetsz, hogy mindent, amit az eddigi életedben tettél az másvalaki vágya volt. Igen! Eddig másvalaki, másvalakik vágyát teljesítetted. És mi volt mindezért a jutalmad? Nem más, minthogy robotként a megfelelési kényszer mókuskerekében élve oda lettek az álmaid, oda lett az önbecsülésed, oda lett a lelki békéd. Nem maradt más, mint az önmarcangolás, görcsölés, stressz, az elmaradt lehetőségek, amit már soha nem kaphatsz vissza.

És most megjelent az életedben ez a tünet. Ami nem tűri a megalkuvást. Nem tűri az őszintétlenséget. Ami végiggondoltatja veled az életedet, rábír arra, hogy válassz. Válaszd azt, amit mindig is szerettél volna. Kezdj el tenni magadért!  Gondold végig, hogy ha ettől a pillanattól kezdve figyelsz magadra, akkor mi az, amit megadhatsz magadnak. Mi az, amit MOST választhatsz? Hogyan találsz vissza ahhoz a végtelen lényhez, aki vagy, aki igenis tudja, hogyan kerülhet egyensúlyba testileg- szellemileg-lelkileg. Semmi mást nem kell tenned, csak figyelned önmagad, és őszintének lenni önmagadhoz. Mindig a legegyszerűbb dolgot kell választani: tenni azt, ami abban a pillanatban a legjobbnak ígérkezik. Ezért rossz döntés nincs, ám a döntésnek vannak következményei, ami által újabb döntést kell hozni, mégpedig azt, ami abban a pillanatban a legjobbnak ígérkezik.

Lehet, hogy ilyen egyszerű?

Lehet, hogy nem, de akkor sincs más lehetőségünk. Ha más életet szeretnék élni, akkor mást kell választanunk. A legegyszerűbb napi rutintól elkezdve egyre többször és bátrabban választunk mást, és ezzel újrateremthetjük az egész életünket.

Kezdjük el már ma! 🙂

Csengeri Zsuzsa
kineziológus

Ezt a sorozatot azért indítottam el, hogy az ebben a témában felmerülő kérdésekre ilyen módon válaszoljak. Tehát kérdezz bátran.   A kérdéseket várom az info@farostudio.hu email címre, vagy a Faro studio FB oldalán, vagy akár itt.

Amennyiben úgy érzed, hogy a cikk másoknak is hasznos információkat tartalmazhat, megköszönöm, ha megosztod. 

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategóriák