Tel.: 0036307358092

Mi az izomtesztelés, s miért van erre szükség?

Kérdések és válaszok a kineziológia módszerével kapcsolatban II. rész

A második leggyakoribb kérdés az, hogy mi is az izomtesztelés, és mire való?

Azok a kliensek, akik először járnak nálam, elkezdik – elkezdenék – hosszasan ecsetelni azt az állapotot, azt a helyzetet, amiért eljöttek. Viszont tapasztalhatják, hogy pár perc beszélgetés után összefoglalom az elmondottakat, majd javaslom, hogy teszteljünk rá erre a dologra, hogy lássuk, valóban az-e az ügy, amit itt a kliens „elővezetett”. Néha nem értik, hogy mit is szeretnék, hiszen – mint mondják – még nem értek a végére a mondandójuknak. Természetesen ilyenkor elmondom, hogy az oldás nem beszélgetésből áll, jobban járunk, ha minél hamarabb megérkezünk a valódi ügyhöz, mert az igazi munka csak akkor kezdődik. Sokat rövidíthetünk azzal, ha már az elején irányba állunk, és ehhez (is) kiváló az izomtesztelés.

Mert mi is történik?

Testünk reagál a stresszre, és nem csak az adott pillanatban átélt stresszre, hanem mindenre „emlékszik” ami valaha történt velünk, hiszen életünk minden pillanatát őrzi a sejtmemória.  Ezeket a történéseket, beíródásokat az izomteszt segítségével évek múltán is előlehet hívni. Mégpedig annak a tudatában, hogy az izmaink a stresszre egy pillanatnyi gyengüléssel, egyfajta energiahiánnyal reagálnak. (Hosszan tartó stressz esetén akár hosszabb gyengülés is lehet, akkor érezhetjük úgy, hogy azonnal le kell ülnünk, mert összerogyhatunk egy fájdalmas stressz hatására. )

Izomsejtjeink kétféle reakciót mutatnak az adott helyzetre. Vagy tartanak, azaz nem szenvednek el energiaveszteséget a stressz hatására, vagy nem tartanak, azaz már olyan mértékű a stressz, hogy az izom „kikapcsol” annak érdekében, hogy meg ne sérüljön. Ez egy teljesen automatikus reakció, a túlélésünket szolgálja. A velünk született reflex működése az, hogy stressz hatására (amely hat az idegrendszerre) lekapcsolja, elgyengíti az izmokat. Éppen azért, mert hiába szeretnénk mi erőnk felül végrehajtani valamit, a test belső tudatossága, (aki pontosan tisztában van az erőhatárainkkal) ne engedje ezt. Viszont minden ilyen „erőlködés” nyomot hagy a sejtmemóriában.

Tehát, amikor már a klienssel való beszélgetés során kezd kibontakozni az ügy, akkor az izomteszteléssel, most már célzott kérdésekkel, sokkal pontosabban meglehet határozni a valódi ügyet, ugyanilyen módon ki lehet tesztelni, hogy az adott ügyben mi okozza stresszt, ez a beíródás mikor történt a múltban, azt is, hogy a korrekciós lehetőségek tárházából melyikre lesz szükség az adott blokk feloldásához. Mindezeket az izomtesztelés ezt 97% pontossággal megmutatja.

Ilyenkor a következő kérdés az szokott lenni, hogy: miért nem elég a klienssel beszélgetni, hiszen biztosan az igazat mondja? Mi az hogy valódi ügy?

De erről majd legközelebb……..

Csengeri Zsuzsa
kineziológus

“Ezt a sorozatot azért indítottam el, hogy az ebben a témában felmerülő kérdésekre ilyen módon válaszoljak. Tehát kérdezz bátran. A kérdéseket várom az info@farostudio.hu email címre, vagy a Faro Studio FB oldalán, vagy akár itt.”

Ha tetszett, oszd meg!

Facebook
X
Threads
Telegram
Pinterest
LinkedIn
Email

Ez is érdekelhet:

SZAKRÁLIS UTAZÁSAIM: Bali (1.-5. rész)

SZAKRÁLIS UTAZÁSAIM: Bali (1-5. rész) SZAKRÁLIS UTAZÁSAIM: Bali (1-5. rész) 1 rész: Indulás Ígéretemhez híven, elkezdem úti beszámolóimat. Azért a többesszám, mert nagyon remélem, hogy sok lesz még.  A bakancslista élén Bali állt, így most ez az első. Miért szakrális? A szakrális szó latin eredetű: sacralis jelentése → ‘szentség’.  Azért választottam ezt

Tovább olvasom »

Ti kérdeztétek sorozat….2

Ti kérdeztétek sorozat….2 Mi az, hogy energetikai blokk van a testben? Sok természetgyógyásztól hallom, hogy az a probléma, hogy egy energetikai blokk keletkezik a testben. Miről beszélnek, egyáltalán mi ez? A mi testünk, ha úgy vesszük, mint egy gépezetet, egy kétpólusú elektromos szerkezet. Maga az, hogy van két pólus, pozitív-negatív

Tovább olvasom »

Allergia, mint a test- elme-lélek diszharmóniája?

Allergia, mint a test- elme-lélek diszharmóniája? Allergia, mint a test- elme-lélek diszharmóniája Gyönyörű tavaszunk van, de egyre több embertársunk nem tud felhőtlenül örülni neki, hiszen már most némely allergiás tünet komolyan megkeseríti az életüket. Pontosan tudom, hogy miről beszélnek, mert volt az életemnek egy 10 éves periódusa, amikor bármire ami

Tovább olvasom »